Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Égig érő álmok

2009.08.10

Égig érő álmok

Mintha a felhőtlenség közepére épült volna: Stefan Blom fokvárosi pszichológus otthonában nem csak a barátai, még a fák is jól érzik magukat.
Égig érő álmokÉgig érő álmokÉgig érő álmok

„A kapcsolatom az otthonommal épp olyan, mint bármely kapcsolat két ember között: a lakásom is törődést igényel, és megvannak a maga hullámhegyei és -völgyei – mondja Stefan. – Bár a ház 1897-ben épült, a mi viszonyunk csak 2001-ben kezdődött. Olyan csendes környéket kerestem, ami éppúgy megfelel rendelőnek, mint lakhelynek. Kobus de Vos mérnökkel együtt kilenc hónap alatt alakítottuk ki a ház mai arculatát. Kobus szerencsére nagyon jól ismer engem, így amikor elmondtam neki, hogy napos, nyitott terekre vágyom, amiben a növények is jól érzik magukat, de azért nem tipikus zöld házat képzelek el, pontosan értette, mire gondolok. Szerettem volna, ha az ősi struktúrát kortárs elemekkel dobjuk fel, olyan teret hozva így létre, ami egyszerre természetközeli és mégis városias jegyeket hordoz magán. Így került a ház közepére egy fa, amit a nagymamám emlékére ültettem. Ahogy ez a fa él és lélegzik, úgy élek együtt én is az otthonommal. A szavak nagyon fontosak számomra, a falakra is azért írtam ki a kedvenc mondataimat, hogy azok inspirálják a vendégeimet. És persze engem: ha az ember minden reggel látja azt a mondatot, hogy »mozgásban az élet« és a »«szépség szépséget szül«, akkor az egész napját – így az életét is – áthatják ezek a gondolatok.”

Égig érő álmok

Égig érő álmok